[ Vissza a főoldalra ]

EMKE-díszoklevél az EKE számára

Emke oklevél    Az erdélyi magyarság legrangosabb kulturális egyesülete, egyben a legtöbb romániai magyar művelődési intézményt, egyletet, közületet stb. tömörítő ernyőszervezete, az EMKE, díszoklevelet adományozott a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv Egyletnek. Az oklevél átadására az EMKE 2004. december 4-én, Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott közgyűlésén került sor. A gesztus indoklása magán az itt látható diplomán olvasható.

   A megtisztelő kitüntetésről telefonon értesített bennünket Dáné Tibor Kálmán, az EMKE titkára, majd írásban is Kötő József, az EMKE elnöke. Az EKE kuratóriuma magyarországi munkatársunkat, ügyvivőnket, Székelyné Hornyák Gyöngyit kérte fel az EMKE közgyűlésén való részvételre és az oklevél átvételére. Az oklevél eredetijét az Erdélyi Könyv Egylet stockholmi központjának irattárában helyezzük el.

   Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a kitüntetés nem egy vagy több, az EKE munkájában közvetlenül részt vevő személynek szól, hanem mindazoknak, akik a világ magyarságának ezt az egyik életképes, taglétszámában és talán jelentőségében is évről évre növekvő kulturális szervezetét, pontosabban mozgalmát fenntartják.

Székelyné Hornyák Gyöngyi köszönetünket tolmácsolja az oklevélért. Mellette jobbról (képünkön balról) Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke. Székelyné Hornyák Gyöngyi köszönetünket tolmácsolja az oklevélért. Mellette jobbról (képünkön balról) Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke.

   Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, közismert rövidített nevén az EMKE, kereken százhúsz esztendeje, 1885-ben alakult Kolozsváron, Haller Károly akkori polgármester kezdeményezésére, aki egyben első elnöke is lett. Tevékenysége nemcsak a közművelődés szervezésében, vándorgyűlések tartásában, helyi kulturális egyesületek alapításában és különféle alkalmi kiadványok megjelentetésében merült ki; szellemi munkájával hozzá akart járulni az országrész polgárosodásához, gazdasági fejlődéséhez, szociális viszonyainak javulásához is.
   Az első világháború idején működése gyakorlatilag szünetelt, a közhatalomváltozás után pedig az új román hatóság betiltotta, lelkes tagok által adományozott vagyona nagy részét kisajátította. Vezetőinek azonban sok huzavona és kényszerű kompromisszumok árán sikerült kieszközölniük, hogy „tizenhét évi tetszhalál” után újraalakulhasson. A kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarságnak most már anyanyelve, nemzeti léte és öntudata megtartásában volt szüksége az egyesületre.
   A második világháború, a bécsi döntés, majd a két újabb közhatalomváltozás zűrzavarából megtépázottan és legyengülten kikerült közületet könnyű volt a román kommunista hatóságnak felszámolnia – szándéka szerint véglegesen.
   Az EMKE alapeszméje, a művelődés megtartó szerepe és ereje azonban túlélte ezt az új „tetszhalált” s magát a kommunista rendszert is: 1991 tavaszán mintegy nyolcvan, Erdély különböző helyein már működő magyar művelődési formáció kezdeményezésére – ezúttal korszerűen, demokratikusan, alulról építkezve – az EMKE ismét újraalakult. Az új létesülést kimondó brassói közgyűlésen elfogadott Alapszabályok első paragrafusa leszögezi: „a romániai magyarság körében városon és falun vagy nagyobb tájegységekben alakult közművelődési egyesületek, társaságok, csoportok és együttesek szövetségeként és saját szervezeteink útján célul tűzzük ki azt, hogy a közművelődés minden területén megszervezzük és előmozdítjuk a magyar anyanyelvű lakosság európai mérce szerinti anyanyelvű műveltségének terjedését, s megfelelő kereteket teremtünk ahhoz, hogy értékeink eljussanak a lakosság minden rétegéhez, biztosítva a közösségi és egyéni művelődési értékek érvényesülését az egyetemes kultúra kereteiben”.
[ Vissza a főoldalra ]


Utolsó módosítás: 2008.04.11.